Tartsd velünk a kapcsolatot!

Az egyik legegyszerűbb lehetőség, hogy értesülj koncertjeinkről, fellépéseinkről! Add meg a lenti űrlapon a nevedet és az email címedet, hogy első kézből tudd meg, mikor merre zenélünk legközelebb, vagy akár melyik lemezünket lehet éppen kedvezményesen megvásárolni!



Az imperfectum együttest két keresztény fiatal alapította 2000-ben. 2003-tól rendszeresen kerülnek megrendezésre saját zenés áhítatok, koncertek. Ezek az alkalmak nagy népszerűségnek örvendenek minden korosztály körében. Sajátos stílusvilágot sikerült megteremtenünk az évek során. Valljuk: akármilyen stílusban, vagy felállásban zenélünk, Istenről és Istenhez kell szólnunk általa.

Az elmúlt évek során nagyon sok helyre hívtak minket. Áhítatok, zenés alkalmak, országos találkozók, rendezvények, lelkigyakorlatok. Több országos katolikus rendezvényen láttunk el zenei szolgálatot (Ifjúsági Világtalálkozó - Köln 2005, Egyházmegyei Ifjúsági Tábor 2006, 2009, 2012 és 2015, Szent Imre Fesztivál 2007, Városmisszió 2007, Magyar Sydney 2008, Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és lelkigyakorlat 2011-től folyamatosan (a Szalók Band tagjaiként), HungaRió 2013, Nagymarosi Ifjúsági Találkozók).

Az együttes legelső dalának kicsengése nem más, mint ez: Találd meg önmagad! Bő tízéves pályafutásunk alatt folyamatosan ezt az utat jártuk, sok-sok meglepetéssel kikövezve – kezdetben a csendes dalokban leltünk magunkra, s csak néhány hangszerrel és énekhanggal ültünk az oltár előtt, de ahogyan telt az idő, egyre inkább megtaláltuk magunkat a gyorsabb, lelkesítőbb dalokban is, dobokkal és elektromos gitárral felszerelkezve. Ma már ugyanúgy mi vagyunk a táborokban és az áhítatokban, a színpadon és a szentélyben, a hangos és halk zenéléseken is. Ha hívnak, megyünk, néha egyedül, néha sokan – de mindig imperfectum.

Jelenlegi Tagok

Deák Marianna

Mariann (Fehér-Deák Marianna)

ének

 
Erdélyi Judit

Kefír (Erdélyi Judit)

ének, fuvola

 
Nagy Lajos

Lali (Nagy Lajos)

ének, akusztikus gitár, fellépés szervezés

 
Sillye Gábor

Gábor (Sillye Gábor)

ének, basszusgitár, szólógitár

 
Dudás Vajk

Vajk (Dudás Vajk)

ebasszus gitár, gitár

 
Tímár Zsófia

Zsófi (Tímár Zsófia)

zongora

 

 

 

Segítőink

Nagy Zsigmond

Zsigu (Nagy Zsigmond)

hangosítás

 
Nagy Lajosné Kata

Kata (Nagy Lajosné)

fotó

 
 

 

És a többiek

Vucurevic Elvira

Elvira(Vucurevic Elvira)

hegedű

 
Godár Bálint

Bálint (Godár Bálint)

basszusgitár

 
Lévai Zoltán

Zo (Lévai Zoltán)

dobok

 
Gőbel Balázs

Bazsi (Gőbel Balázs)

ének, szólógitár, honlapterv

 
Gőbel Noémi

Nonó (Gőbel Noémi)

ének, fuvola, furulya, whistle

 
 
 

Alapítóink

Gégény István

Sti (Gégény István)

gitár, ének, zongora

 

Balázs (Moré Balázs)

gitár, ének

 
 

Korábban velünk zenéltek

  • Bényei Botond (dob, ritmushangszerek, hangosítás)
  • Biszticzki Zoltán (elektromos gitár, vokál)
  • Kopácsi Viktória (zongora)
  • Fazekas Flóra Franciska (ének, fuvola) 2013-2014
  • dr. Mészáros Ádám (basszusgitár)
  • Bognár Eszter (ének) 2003-2009
  • Sirály István (cselló) 2003-2010
  • Lábó Melinda (fuvola) 2003-2010
  • Czémán Zsófia (hegedű, ének) 2008-2010
  • Véghelyi Zoltán (ének) 2003-2009
  • Puck Mariann (hegedű) 2004-2008
  • Gégény-Kubinger Krisztina (ének) 2006
  • Hajnal Péter (ütős hangszerek) 2005-2006
  • Werner Ágnes (hegedű, ének) 2004-2006
  • Makai Adél (cselló) 2004-2005
  • Radványszky Éva (ének) 2004-2005
  • Mayer Miklós (gitár) 2004-2005
  • Nagy Lajos Lala (basszusgitár) 2003-2005
  • Földeák Borbála (ének) 2003-2005
  • Szép Károly (ütős hangszerek) 2003-2004
  • Szabó Anikó (ének) 2003-2004
  • Bertha Veronika (hegedű) 2003
  • Havasi Ildikó (gitár) 2003

Akik még közreműködtek:

  • Garaguly István, Kiss Csaba, Görgényi Gábor, Jendrics Gábor, Lambert Attila "Lambi", Zohó Norbi

Barátaink

Szeretettel ajánljuk a következő oldalakat.(Ha Te is szeretnél felkerülni, itt találhatod meg a feltételeket.)

WayteQ Europe

Támogatónk a WayteQ Europe. Köszönjük a nagylelkű támogatást!

 

Pro-Kvint Hangsúdió

Náluk készültek az imperfectum együttes hanganyagai. Becsületes, megbízható, lelkes, és mindenekelőtt szakmájukban professzionális szinten lévő hangmesterek. Bátran ajánljuk mindenkinek, akinek szüksége van hangosításra, felvételek készítésére!
Bővebb információ a honlapjukon!

 

BonumTV

A tömegkommunikáció elidegenedő és elidegenítő világában egyre nagyobb igény mutatkozik egy olyan reményt adó és összefogásra sarkalló kommunikációs eszközre, mely képes az egyént folyamatosan megerősíteni a Krisztusba vetett hitében. A Bonum Televízió II. János Pál pápa útmutatását követve kívánja használni a modern kommunikációs lehetőségeket, hogy a huszonegyedik század embere ismét rátaláljon az Örömhírre. Céljuk megvalósításához elengedhetetlen a világi és a keresztény társadalom egymás iránti nyitottsága.

 

Dia-Pro

Támogatónk.

 

Még az együttesről

Az együttes indulása óta nagyon sok helyen megfordultunk már. Felsorolni is nehéz lenne az összes helyet. Mégis voltak olyan mérföldkövek, amelyek meghatározó pontok voltak pályafutásunkban..

Ilyen alkalom volt Szent II. János Pál pápával közösen imádkozni 2004-ben, amikor televíziós körkapcsolással 6 ország mondta közösen a Rózsafüzért.
2005-ben az Ifjúsági Világtalálkozón a több ezer fiatallal énekeltünk közösen a magyar katekézisen Kölnben.
2006-ban az Egyházmegyei Ifjúsági Táborban (népszerű nevén: EMIT) vállaltuk el a zenei szolgálatot. 400 fiatallal együtt dicsőíteni Istent az egri Bazilika előtt szintén felejthetetlen élmény.
2007-ben a Szent Imre Fesztiválon a feltámadt Krisztust ünnepeltük és őt követve jártuk az Öröm útját. Ott voltunk az első Élő Rózsafüzér hálaadó szentmiséjén Nagytétényben. Nagy várakozással néztünk elébe a Városmisszió hetének. Ahol csak szükség volt ránk, mentünk, zenéltünk, tanúságot tettünk.
2008-ban nagy örömmel tettünk eleget a felkérésnek és vállaltuk, hogy Egerben a Magyar Sydney-n az állandó “keretzenekar” legyünk. Ugyanitt adtunk koncertet, tartottunk zenei fakultációkat. Decemberben a Fonóban léptünk fel, a Kormorán Memory Band (KMB) vendégzenekaraként. Rendszeresen vállalunk zenei szolgálatot a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón és a Gyerekmaroson.
2009-ben, újra mi zenéltünk az EMIT-en -nagy örömmel fogatuk el újra a felkérést a szolgálatra.
A 2010-es évtől kezdve minden évben ott vagyunk Egerszalóki Ifjúsági Lelkigyakorlaton és Találkozón. Szeptemberben a Nyitott Templomok Éjszakájának keretében mi is bekapcsoldunk a programsorozatba, zenés áhítatot tartva. Megalakulásunk 10 éves évfordulóját harmadik nagylemezünk megjelenésével ünnepeltük meg. Hálaadásul az elmúlt évekért választottuk címadó dalnak: Megadatott nékem.
A 2011-es év sok-sok meghívást - és ezzel együtt lelki kincseket, barátságokat - hozott a számunkra. Ezek közül kiemelkedik adventi körutunk, amikor egy hétvége alatt 3 Nyugat-Magyarországi városban (Győr, Celldömölk, Fertőszéplak) zenéltünk.
2012-ben az évet egy jótékonysági koncerttel indítottuk, melyet Patak község templomának felújítására szerveztünk. A nyár folyamán - immár harmadszor - ismét bekapcsolódtunk egy hétre az EMIT forgatagába, ahol közösen éltük meg, hogy “a jó föld vagyunk”. Nyáron ott voltunk a jubileumi, 30. Egerszalókon. Adventben Esztergomban, Gyálon, illetve Egerben kétszer is jártunk. Külön meghívásnak eleget téve énekeltünk az Életjel Rádió gálakoncertjén is.
2013-ban Húsvétkor Mezőtárkányban adtunk koncertet. A nyár legszebb élménye pedig a HungaRió volt, ahol a pécsi dóm előtt zenélhettünk a Kiengesztelődés estéjén

Ezeken az alkalmakon túl hagyománnyá vált, hogy minden évben nagyböjtben, nagyhét szerdáján, illetve advent közepén zenés áhítatokat tartunk. Ezek a saját áhítatok szinte átszövik mindennapjainkat.