Reggel jó korán találkoztunk az autópályán, s szerencsésen, baleset, s minden egyéb gond nélkül megérkeztünk – út közben már rá-rácsodálkozva az Úr teremtményeire. Amint a tábor helyére értünk, a szervezők és a csoportvezetők számára egy szentmisével indult a közös együttlét, mely alatt igazán nagy élmény volt újra együtt zenélni és énekelni régi barátainkkal – nem félek attól, hogy így hívjam őket, hiszen a három évvel ezelőtti tábor s az azóta eltelt idő tényleg barátokká kovácsoltak minket az EMIT szervezőivel.  Örömmel hallgattuk Béla atya szavait az előttünk álló hétről, s a feladatról, mely mindannyiunkra vár: közelebb vezetni a tábor résztvevőit Istenhez. A mise rövid volt és lendületes – igazán jó kezdés!

Ebéd után előadásokban, pontosabban interaktív foglalkozásokban készültünk fel a csoportok fogadására, a velük való idő hasznos eltöltésére. Témáink közt volt, hogy milyen is a keresztény tábor, milyen a jó csapat, s megismertük a tábor teljes infrastruktúráját. A nap utolsó előtti programja a játék volt. Felemelő érzést volt látni, hogy a csoportvezetők és táborvezetők együtt szórakoztak. Minden jóság előfordult azért, hogy jobban megismerjék egymást, és hogy a játékok segítségével feloldódhassanak egymással szemben.

Csak hálát tudunk adni az Úrnak ezért a napért. Amikor kellett, sütött a nap, amikor kellett esett az eső. Megláthattuk, meghallhattuk a körülöttünk lévő természet minden csodáját a madarak, a bogarak, s ki tudja még milyen teremtmények között.

Ha volt egy hely, ahol el lehetett csendesülni és mélyülni, az az esti imádság volt. Meglepően sokan könyörögtek, kértek, adtak hálát és dicsőítették a Teremtőt. A mai nap jogosan mondható zárókövén vehettünk részt. Sokat sejtető…

Második előkészítő nap - hétfő:

Reggel egy lelkes kiscsapat és a környékbeli madarak énekére ébredtünk. Mindenkinek a saját ítéletére bízzuk, hogy melyik zene volt édesebb füleinknek. Álmosan kikászálódtunk házunkból, s megláttuk Atyánknak reggeli ajándékát: a felkelő nap éppen csak átbújt a lombok közt. Ilyen madárhangos, napsütéses friss reggelen mivel lehet leginkább kezdeni a napot, ha nem a legcsodásabb misztériummal, a szentmisével. Az Eucharisztia megünneplését követően átvonultunk a reggelizni, ahol mi már kis csoportban számítgattuk a napi programjainkat, teendőinket. (Kata)

Miután mindenki szépen befalta a fejére jutó főtt virsliket, besoroltunk a „nagyterem”-be Judit nővér, majd Csaba előadását meghallgatni. Judit nővér a keresztény vezető tulajdonásait elemezte, míg Csaba a teremtésvédelemről beszélt, s a tábor napirendjét is bemutatta. Közben – hogy ne legyen egyhangú a sok beszéd – énekeltünk-zenéltünk is, többek között megtanítottuk a "Mily jó az Úr" című nótánkat. :) (Nonó)

Délre érkezett meg a hangosítás, valamint a két fős személyzet András és Szabi. Étkezés után két pillanattal belevágtunk a nagyfoglalkoztató hangosításának kiépítésébe. A könnyednek csak fenntartásokkal nevezhető pakolás befejeztével azt a megtisztelő feladatot kaptuk Bazsival, hogy szerezzünk egy létrát. Pofon egyszerű feladatnak látszott. És a látszat, igenis csalt. Gyuri bácsin (a tábor műszaki direktorán) keresztül eljutottunk egyik lét-fenntartónkhoz, Elvira nénihez (konyhás brigád oszlopos tagja), aki a tábor egyetlen létráját ránk merte bízni. András és Lali gyorsan kitalálták, hogy a kábeleket a mennyezeten kifüggesztett lámpák fölött vezessük el. Ennek érdekében Lalival a fellegekben jártunk. Nagyjából egy bő óra kellett a hangosítás felállításához, amikor szemfüles Szabolcsunk felfedezte az áram hiányát a konnektorban. Egy kis szerelés, egy kis rohanás, egy kis mérgelődés és lett is áram. A nehézségek ellenére minden profi módon meg lett oldva. A Szentségimádás már „hangosan” telt. (Zo)

A gyerekek megérkezése előtt, egy különleges szentségimádáson vettünk részt. Egy utolsó ráhangolódás a tábor valódi kezdete előtt. Judit nővér vezetése mellett, az altábor vezetők is aktívan részt vettek a szentségimádásban. Minden tábori résztvevő nevének felsorolása mellett, imákat fogalmaztunk szabadon, a Jóistenhez. A szentségimádás végén Kató Csabát, a tábor egyik főszervezőjét köszöntöttük fel, Ároni Áldással. Nagyon nyugodt volt ez az este, reméljük hatása lesz az elkövetkezendő napokra. (Vera)

Kinyitottuk szemeinket, álmosan pislogtunk kettőt, és máris ott találtuk magunkat az Úr újító, ébresztő jelenlétében, hogy első gondolatunktól vele indulhassunk, erőt meríthessünk a naphoz, a kezdődő táborhoz. (Zsófi)

Délelőtt folyamán, az egyes altábor köszöntésén kértek fel minket „zenélni”.Az altábor vezetőkkel együtt zajt kellett keltenünk, gitárokkal, különböző ütős hangszerekkel (deszka,csörgő,botok,stb), vonósokkal és fúvósokkal. A fiatalok vidáman fogadták. Majd előbújtak a „rendes” zenészek, akik a "Minden mi él" című dallal elcsendesítették zajkeltőket. Imával, kendőkötéssel kezdték el a szervezők a gyerekek táborra hangolását. (Vera)

A mai nap során az ebéd után hosszabb pihenőnk volt, amelyet egyesek szálláshelyükön pihenéssel, mások a focipályán, kosárpályán, ping-pong asztaloknál töltöttek. Jó volt látni kicsiket, nagyokat, papokat, civileket együtt játszani, nevetni, beszélgetni. (Kata)

Nagyon jól kezdődött a délutáni igeliturgia, nem is kell mondanom gyorsan belopta magát mindenki szívébe és fülébe. Ezután beléptünk a teremtés történetébe, amiben átelmélkedve - zongoraszó mellett - végigcsodálkoztunk az Alkotó körcsarnokában. A hipi-hepi dalolászás meg tökéletes befejezés volt. (Bazsi)

Esti programunk a "Meghatározó táborindító élmény" nevet viselte… és tényleg az volt. Elgondolkodtató-mókás-megdöbbentő-lendületes-dobhártyarepesztő előadás arról, mi is az, ami eltérítheti az Embert a helyes útról, s ez mit tehet a teremtett világgal… Személyes hálaadás és könyörgés a közösségben… Áldást kaptunk, hogy áldás lehessünk mások számára… És az ima befejezéséül felhangzó, slágergyanús "Nagyon jó" magával ragadta a táborozókat… Elindultunk. (Viki)

A mai nap meglepően kezdődött. Az ébresztő brigád ugyanis megpróbálta elénekelni  a híres "Pál Kata Péter" című számot, de ezt sem hangnemben sem ritmusban nem sikerült eltalálniuk. Ennél fogva maximálisan elérték a céljukat, mivel egyből kiszaladt az álom a szemünkből. Ezt még tetézte egy trombita szóló, ami az "el silentio" lett így kicsit megzavarodva, hogy ez most egy ébresztő vagy takarodó készültünk a reggelire. A reggelire virsli volt kenyérrel. Kicsit megzavart, hogy adtak hozzá kést és villát. De ezzel nem voltam egyedül, mivel a másik asztaloktól is érkeztek sűrű pillantások, hogy ki hogyan fog hozzá a virslihez. Én a hagyományos kezes megoldást választottam. Reggeli után fejlesztettük a pingpong tudásunkat. Ez annyira sikerült, hogy az első vesztett meccs után négyet nyertem. Kezdők szerencséje... Délelőtt még sikerült bejutnunk a nagy terembe próbálni. Szerintem jól sikerült. A hangtechnikusok kipróbálták az effekteket rajtunk, így egyszer Mikiegér másszor pedig egy régi trabant hanghoz hasonlított a hangunk :-)) Próba után felkerekedtünk és elmentünk meglátogatni, alapító tagunkat Gégény Pistit, aki a székesfehérvári kórházban fekszik. Futball baleset következtében egy térdműtét után lábadozik ott. Aki tud mondjon el érte egy imát, hogy minél hamarabb felgyógyuljon! (Zoli)

Még az esti szentmise előtt Vikivel úgy döntöttünk, hogy körbesétáljuk a tábort, meglesve a fiatalokat, hogy a rájuk bízott szabadidővel (a szentmise és a vacsora közt) milyen módon tudnak élni. (A mai fényképek leginkább ennek a sétának a tapasztalatait tükrözik). Voltak, akik beszélgettek egymással, közösen énekeltek, voltak, akik a közös sportolás lehetőségét használták ki, s a gyónáshoz felállított sátrak alatt sem láttuk a papokat egyedül. Séta közben megcsodálhattuk, hogy ténylegesen „milyen jó az Úr minden műve”. A táborhelyünk hegyekkel van körülvéve, az erdőből a madarak hangját folyamatosan lehet hallani. A virágok színei, a pillangók vidám repülése szemet gyönyörködtető.

Az esti szentmisén találkozott ma az egész tábor. A szentáldozás végén egy különleges hálaimát mondtunk el az Úrnak. A három altábor néma jelenetekkel készült, melyben a teremtést, a közösséget és a szerelem csodáját köszönték meg a Teremtőnek. Visszagondolva a mai szentmisére, úgy látjuk most, hogy sikerül a tegnap kitűzött céljainkat megvalósítani, hogy az itt megjelent fiatalokat még jobban segíteni tudjuk az Istennel való kapcsolatfelvételben és kommunikációban. Ehhez persze a mi jobb belső kommunikációnk is szükséges :) Az elbocsátás után azok, akik nem hagyták azonnal el a "Nagyfoglalkoztatót", két- három dalt (pl. a három évvel ezelőtti himnuszt, a "Tanúim lesztek"-et) énekeltük.

Végezetül – de nem utolsósorban – az együttes itt lévő tagjai egy kisebb ismerkedő-közösségépítő játékba fogtak: a nagyteremből a szállásunkra (mely állítjuk, hogy a tábor legjobb szállása :), párosával jöttünk fel: egyikünk némán vezette fel a másikat, akinek be volt kötve a szeme. A sétát megbeszélés követte, mely vidám beszélgetésbe csapott át. Köszöjük Zo-nak a játék ötletet, és köszönjük az Istennek a szeretetet, amellyel ma is vezetett minket. (Viki és Kata)

A tábor harmadik napja - csütörtök:

A mai nap reggelén egy különleges vendég látogatta meg a tábor lakóit. Kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy maga a Bíboros úr látogatta meg. Ráadásul a bő másfél órás oldott „kérdezz-felelek”-be belefért pl. az, hogy a Bíboros úr volt-e szerelmes, milyen egy átlagos napja, illetve megtudtuk, hogy hol volt utoljára egyedül vásárolni. Eközben persze mi biztosítottuk, hogy hang ne maradjon némán. A találkozó végén egy kicsiny, de annál lelkesebb csapattal tettük próbára a „nagyfoglalkoztató” falainak stabilitását decibeljeinkkel. (Bazsi)

Az esti játék előtt néhányan odamentünk a sportpályára, és az ifjú Pirositz Marci nemes színe előtt elénekeltünk néhány mutogatós dalt. Egyfős közönségünk eleinte örömmel, majd ásítozva, végül pedig kissé nyűgösen szemlélte műsorunkat. Ettől függetlenül mi – Zsófi, Viki és én – nagyon jól éreztük magunkat; előttünk az ég, a fák, a domboldal – s kedvenc hangosítónk is beállt egypár pillanatra a bongók mögé… (Nonó)

A tábor negyedik napja - péntek:

A tábor utolsó napja – szombat:

Ez a nap már a tábor zárásáról szólt. Kiértékelés, összepakolás, rendrakás, csomagolás. Mindez persze nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is. Mivel előző nap a hangosítás és a hangszerek jó részét áttelepítettük Bodajkra, ezért mi délelőtt még építettük a technikát. Szükség is volt rá, mert az ebéd után egy gyönyörű, felemelő hálaadó ceremónián vettünk részt közösen. Szép volt, ahogy az altáborok megosztották egymással azokat a szimbólumokat, amelyeket a hét folyamán alkottak. Béla atya szavai – melyek egyszerre voltak megkapóak, felemelőek, ugyanakkor elgondolkoztatóak – sokáig fognak még a fülünkben visszacsengeni. A tábort természetesen a már jól ismert slágerrel, a "Nagyon jó"-val zártuk. Ezek után nem volt már más hátra, csak a buszokra felszállni és elindulni Budapestre. Persze számunkra ez nem volt olyan egyszerű, hiszen a zárás után még gyorsan össze kellett pakolni minden technikát és hangszert, berakni az autókba és utolérni a közben elindult karavánt. Nagy szerencse volt, hogy éppen egyszerre értünk oda a Szent István Bazilikához. A búcsú pillanatai következtek. Az altemplomban minden hang szívből énekelte a két slágert: "Tanúim lesztek" és "Nagyon jó a Úrnak minden műve". Ezzel a lelkesedéssel és egy áldással bocsátottak minket haza, vissza a világba az egyhetes "Tábor-hegyi élmény" után. (Lali)

Vége? Nem! Most jön a folytatás! :)

Ha Te is ott voltál az EMIT-en és szívesen írnál ide egy rövid élménybeszámolót, tedd meg nyugodtan és küldd el az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre!

Az EMIT-en készült képek itt tekinthetőek meg!