Ifjúsági Gitáros Énekkarok találkozója
Békéscsaba 2008. árplis 18.

A Zenebarát - Felebarátok idén áprilisban másodszor rendezték meg az Ifjúsági Gitáros Énekkarok Találkozóját, amelyen sok énekkar vett részt a közös énektanuláson, zenélésen és végül a közös vacsorán, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Zenebarát - Felebarátok régóta készültek erre az összejövetelre. Reggel a főzéshez készülődtek, mások a regisztrációval foglalkoztak, de az első közös program a vendégekkel a reggeli torna volt. Az énekkar legfiatalabb tagjai mozgattak meg mindenkit vicces, énekes tornával.

Az énekkarokat ezután a helyi plébános, Bielek Gábor atya köszöntötte beszédével, melyben kihangsúlyozta, hogy a templomban az orgonaszó mellett szükség van a gitáros énekkarokra is.

Gábor atya szavai után az énekkarok bemutatkozása következett, ahol minden énekkar pár szóval összefoglalta, honnan érkezett és milyen szolgálatokat lát el a helyi plébánia életében, majd - ami bennünk közös - mindenki énekelt két dalt, zenés kísérettel. A legkülönbözőbb énekkarok mutatkoztak be, melyek között megtalálható volt a rockos stílusú énekkartól, a tizenévesekbol álló zenekarig minden. Az éppen éneklő vendégeknek pedig sok esetben besegítettek a hallgatók.

 

A bemutatkozást kötetlen beszélgetés követte, ahol az énekkaroknak lehetoségük adódott megismerni egymást, valamint eszmét- és kottát cserélni.

Ezt követően a vendéglátó énekkar mindenkit nagy szeretettel hívott meg a plébániára ebédelni, ahol feltálalták a még gőzölgő babgulyást. Az ebéd, melyet imával indítottak és zártak, családias légkörben további ismerkedés közben fogyasztottak az egybegyűlt vendégek.

Ebéd után a templom elé kiülve, a meghívott imperfectum zenekar vezetésével énekeket tanultak a résztvevők, majd a mise előtti fél órában a hangszeresek próbálták el szólamaikat. Ez a kis zenekar 5 gitárost, egy furulyást, egy fuvolistát és egy fagottost foglalt magába. A részt vevő vendégeknek ekkor volt lehetőségük még kinyújtózni és váltani pár szót egymással, mielőtt a záró mise kezdetét vette volna, melyet Kondé Lajos Szeged-Csanád egyházmegye pasztorációs helynöke vezetett. A misét a közösen megtanult énekek és a kis zenekar tette szebbé. Az imperfectum dalai nagyon szépek, jó volt új dalokat tanulni, remélem sokat fogjuk énekelni oket.
A mise után mindenkit szeretettel vártak vacsorára, és egy kis beszélgetésre a plébánián, de ahogy esteledni kezdett, lassan el kellett köszönni a vendégektől, mind a családoktól, mind az énekkaroktól. Annak a reményében búcsúztunk, hogy mindenki jól érezte magát, és hogy a közeljövőben találkozunk a 3. Ifjúsági Gitáros Énekkarok Találkozóján.

(Köszönjük a cikket és a képeket a békéscsabai Zenebarátok - Felebarátoknak!)

(A találkozón készült képek már megtekinthetők a Galériában!)


Hozzászólások

K�rlek jelentkezz be, hogy tudj �rni ide.